Vakolat szín és struktúra választás

Vakolat

Egy ház külső megjelentését erősen meghatározza a vakolat színe és struktúrája, és ezért fontos, hogy jól válasszunk!
Nyilván, képzeletünkben már látjuk magunk előtt a leszínezett házat, tudjuk, hogy mit szeretnénk, vagy esetleg a látványterven látjuk is, azonban nem is olyan egyszerű feladat az, hogy ezt a színt aztán a gyakorlatban is megtaláljuk.
És nem is a megtaláláson van a hangsúly, hiszen már egyedi színeket is lehet kikevertetni, de eleve kiválasztani, hogy a színminták közül a ház méretében melyik lesz tényleg olyan, amilyet elképzeltünk, na az nem egyszerű.

Amikor elénk kerülnek a vakolat színminták, akkor nagyon megfontoltnak kell lenni. Egy ilyen pici felület alapján nagyon nehéz eldönteni, hogy nagyban hogyan is fog kinézni az a szín.
Épp ezért, ha lehet, akkor érdemes egy kisebb mennyiséget rendelni a kiválasztott színből és struktúrából, ami mondjuk 1 négyzetméterre elég, és azt kipróbálni. Ilyenkor nem a ház falán kell kipróbálni, mert utána a tényleges színezéskor ez gondot okozhat, hanem mondjuk egy kimaradt hőszigetelő táblára, vagy OSB lapra kell felkenni, és odarakni a ház mellé. Ez már jó támpont lehet abban, hogy a megfelelő színt megtalálhassuk, és így tényleg szép nemesvakolat kerülhessen a házunkra.

Megosztás